Velük nevelkedett a gép
May 22, 2019
Letölteni Velük nevelkedett a gép könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és docx
Kemény István 1970-ben szűk szakmai közönségnek előadást tartott a Magyar Tudományos Akadémián. Az egyébként rendkívül visszafogott előadásban megsértett egy tabut: a hivatalos ideológia ellenében kimondta, hogy Magyarországon vannak szegények. Ezzel a ,,szabálysértéssel" lényegében véget is ért életének az a rövid periódusa, amikor minden energiáját legfőbb szenvedélyének, a magyar társadalom megismerésének szentelhette. Pályája úgy indult, hogy a háború miatt félbeszakította egyetemi tanulmányait. Részt vett az ellenállási mozgalomban. 1949-ben megszerezte a pedagógiai, filozófiai és közgazdaságtani diplomát, volt egyetemi oktató, majd az ötvenes években falusi és külvárosi iskolákban tanított. 1956-ban az egyik Petőfi-köri vitában nagy feltűnést keltő beszámolót tartott a magyar valóságot kevéssé ismerő hallgatóságnak.Részt vett a forradalomban. 1957-ben letartóztatták. Szabadulása után műszaki fordításokból és álnéven írt cikkekből élt. Később könyvtárosi álláshoz jutott, sőt, mellékfoglalkozásként bekapcsolódhatott az ötvenes évek teljes tilalma után lassan újjáéledő szociológiai kutatásokba. A hatvanas évek végén főállású társadalomkutató lett, de az akadémiai előadást követően fokozatosan kiszorították a pályáról, végül persona non gratává minősítették, pedig nem tett mást, csak leírta, hogy mit csinálnak a vállalatvezetők, hogyan élnek a munkások, a szegények, a cigányok. Egy ideig még próbálta mások nevén folytatni, aztán már erre sem volt lehetősége, ezért 1977-ben Párizsba emigrált.Velük nevelkedett a gép
Könyv adatok
Cím: Velük nevelkedett a gép
Szerző: Kemény István
Kiadó: Fapadoskönyv
Megjelenés: 2012. április 24.
ISBN: 9789633745823
Olvasni online Velük nevelkedett a gép könyv ingyen

1961. október 28-án született Budapesten. Édesanyja tanítónő, édesapja szobrász volt, húga festő-restaurátor. A budaörsi gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen magyar–történelem szakon diplomázott 1990-ben. Nős, három gyermek apja.
Verseket, prózát, esszét, kritikát, egy fél drámát, könyvajánlatokat, fülszövegeket, JAK-tábori naplót, netnaplót, tévéjáték-dialógusokat (sőt, álnéven egy fél ponyvaregényt) írt eddig.
Kemény István a nyolcvanas években induló nemzedék jelentős, és írókörökben az egyik legnagyobb hatású, eredeti hangú és kísérletező kedvű alkotója. Első verseskötete Csigalépcső az elfelejtett tanszékekhez címmel az Eötvös Loránd Tudományegyetem kiadásában jelent meg 1984-ben. Ezt követően jelentkezett verseskötettel, regénnyel (Az ellenség művészete), tárcanovellákkal (Család, gyerekek, autó), ez utóbbiakat korábban az Élet és Irodalomban publikálta, 1984 és 2002 között szám szerint tíz könyve jelent meg, többek közt két nagy hatású verseskönyve, a válogatott verseit tartalmazó Valami a vérről, 1998-ban, majd három évvel később a Hideg. Első verseskötete, amelyet a Magvető Kiadó gondozott, a 2006-ban kiadott Élőbeszéd.
A Magvető Kiadónál megjelent művei
Élőbeszéd (2006) Kedves Ismeretlen (2009), Amiről lehet (2010)
Díjai
Kilencek-díj (1986), A Szépirodalmi Könyvkiadó Nívódíja (1988), KISZ-díj (1988), Móricz-ösztöndíj (1989), A Jövő Irodalmáért-díj (1989), a Holnap Kiadó Nívódíja (1990), Soros-ösztöndíj (1994), Hidas Antal-díj (1994), Graves-díj (1995), Déry Tibor-díj (1997), József Attila-díj (1997), Zelk Zoltán-díj (2001), Arany János-ösztöndíj (2002), Palatinus-díj (2002), JAK-díj (2004) Székely Bicska-rend (2006), Palládium-díj (2007), Babérkoszorú-díj (2007), Márai Sándor-díj (2010)