Utazás a Hold körül
May 22, 2019
Letölteni Utazás a Hold körül könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és docx
Az 186… évben az egész világot rendkívüli izgatottságba hozta egy tudományos vállalat, mely a tudományos élet történetében páratlanul áll. A Gun-klub tagjainak - ez a Gun-klub a tüzérek egylete volt, mely Baltimoreban alakult az amerikai háború befejezése után - nos hát a Gun-klub tajgainak az az ötlete támadt, hogy a holdba golyót röpítenek, s így összeköttetést létesítenek a föld és hold között. Az egylet elnöke, Barbicane, ki e vállalatot megindította, minekutána a cambridgei obszervatórium csillagvizsgálóinak tanácsát meghallgatta, minden intézkedést megtett, ami szükséges volt arra nézve, hogy a szakférfiak által megvalósíthatónak ítélt tervet szerencsésen végrehajtsa. Miután nyilvános aláírás révén mintegy 30 millió frankot összegyűjtött, megkezdte óriási munkálatait. Az obszervatórium tagjai által jóváhagyott terv alapján az ágyút, mely a golyót majdan a holdba fogja röpíteni, oly területen kellett felállítani, mely 0 és 28 fok északi vagy déli szélesség alatt fekszik, hogy a zenith-ponton álló holdba lehessen célozni, továbbá a golyónak másodpercenként 12.000 yardnyi kezdősebességet kellett adni. Ha a golyót december 1-én tizenegy óra előtt 13 és 20-kor röpítették ki, úgy annak négy nap múlva, december 5-én, éjféli 12 órakor éppen akkor kellett a holdba érkeznie, mikor az a földhöz legközelebb állott, mégpedig 86,410 francia mérföldnyire a földtől.Utazás a Hold körül
Könyv adatok
Cím: Utazás a Hold körül
Szerző: Jules Verne
Kiadó: Content 2 Connect
Megjelenés: 2016. július 18.
ISBN: 9786155416798
Olvasni online Utazás a Hold körül könyv ingyen

Jules Gabriel Verne (Nantes, 1828. február 8. – Amiens, 1905. március 24.)
Francia író, egyben a tudományos-fantasztikus irodalom korszakalkotó alakja. A könyveiben említett száznyolc terv és találmány döntő többségét mára már megvalósították. Kiemelkedő művei között szerepel a Nyolcvan nap alatt a Föld körül, a Nemo kapitány, a Sándor Mátyás, a Sztrogof Mihály, az Utazás a Föld középpontja felé, A rejtelmes sziget, a Grant kapitány gyermekei, az Utazás a Holdba, a Hódító Robur, A tizenöt éves kapitány és a Kétévi vakáció.
Verne fő műve a Különleges utazások (Les Voyages Extraordinaires) 54 regényből áll. Novellákat, esszéket, illetve drámai és lírai műveket is írt.
Egy fiatal ügyvéd, Pierre Verne első fiaként született. A család ősei Franciaországba települt skótok voltak. Apja önmagához hasonlóan jogi pályára szánta, de Jules nem érdeklődött az ügyvédi pálya iránt, és bár elvégezte a jogot, soha nem praktizált. Szerette a kalandokat, és a „fény városában”, Párizsban szeretett volna élni akkor is, amikor apja megfenyegette, megvonja tőle az anyagi támogatást. Szívesebben foglalkozott a természettudományokkal és ezeknek eredménye volt, hogy írói tehetségét, ezáltal egy egészen új irányt teremtve, a természettudományoknak regényalakban való népszerűsítésére használta.
Eleinte sokat nélkülözött, és mindenféle munkát elvállalt, a maradék idejében pedig színműveket és operaszövegeket is írt, kevés sikerrel. Dumas azonban biztatta, s ez sokat jelentett Verne számára.
Első komolyabb sikerét az Öt hét léghajón című művel érte el, amely 1862 karácsonyára jelent meg, s ennek révén anyagilag is rendbe jött. Kiadója, Jules-Pierre Hetzel azonnal húsz évre szóló szerződést kötött vele. Egyre-másra megjelent regényei óriási sikert arattak otthon és külföldön egyaránt. Megteremtette az anyagi biztonságot családja számára, s most már nem kellett mással foglalkoznia, csak az írással.
Műveiből közel 200 filmfeldolgozás készült, amelyek között éppúgy találhatóak néhány perces némafilmek, mint százmillió dolláros szuperprodukciók.
Az UNESCO nyilvántartása szerint évtizedek óta a legtöbbet fordított szerzők közé tartozik, művei már 148 nyelven jelentek meg.
Számos művének illusztrációit Édouard Riou francia festő, könyvillusztrátor készítette.