Családi ház manzárddal

May 22, 2019

KERTÉSZ ÁKOS - Családi ház manzárddal

Letölteni Családi ház manzárddal könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és docx

",,Burián Károly főművezető és háztulajdonos munkához látott. Mindenekelőtt kivitte a Trabantot a garázsból, mert a Trabant Istié. Az udvaron fölcsapta a gépháztetőt, kicsavarta a tanksapkát. Majd visszatért a garázsba, fogta a marmonkannát, keresett egy megfelelő méretű gumicsövet, hogy a keveréket a Trabant tankjából a kannába átszívhassa, azzal megöntözze a ház négy sarkát, a házat fölgyújtsa, majd visszamenvén a házba, ott vesszen a lángok közt maga is."Miképp jutott idáig Burián Károly, kinek pedig mindenkor a legnemesebb jó szándék irányította minden cselekedetét? Hogy kerülhetett a kétségbeesésnek e sötét bugyrába?Erre a kérdésre kíséreltünk meg választ adni szerény krónikánkkal, melyben megpróbáltuk utólag földeríteni és számba venni mindazon eseményeket, melyek a jobb sorsra érdemes főművezetőt e szomorú helyzetbe sodorták, s egyben tudósítani arról is, hogy a föntebb vázolt komor elhatározás után hősünk útja merre vezetett, s vezetett-e még egyáltalán valahová.Hőseinknek - úgymint Burián Károly főművezetőnek, az ő bájos és fiatal feleségének, két kicsiny gyermeke anyjának, Erzsikének, kinek sötét pillák árnyalják mély tűzű, szürke szemét, az apátlan-anyátlan-szállástalan Göncöl Pálnak, volt alkoholistának és matematikai zseninek s a haladó szellemű hajadonnak, Maglódi Annamáriának, továbbá Angélának, Erzsike szomszédasszonyának és kedvenc barátnőjének s a többieknek, kiket helyszűke miatt nem áll módunkban fölsorolni - sorsáról mindenkor pontos, tárgy- és dokumentumszerű leírást próbáltunk közreadni az itt következő lapokon, megkíséreltük föltárni az emberi cselekedetek rugóit és indítékait; fölkutattuk a múltnak ködbe vesző tájait, bebarangoltuk annak gazverte, kanyargós ösvényeit is, amidőn úgy látszott, hogy hőseink jelenbeli döntéseit a múltnak már-már feledésbe merülő eseményei, emlékei és élményei befolyásolhatták.Hőseink viselt dolgait azonban sem el-, sem megítélni nem akartuk, híven azon meggyőződésünkhöz, hogy ezzel a krónikás átlépné illetékessége határait.Az ítélkezésnek felelősségteljes, ám egyben örömteli tisztét ily módon az Olvasóra testálván, ajánlja magát az Olvasó jóindulatába - az alább következő történetet az Olvasó okulására, és (szeretné remélni) szórakozására lejegyző - KRÓNIKÁS."

Családi ház manzárddal

Könyv adatok
Cím: Családi ház manzárddal

Szerző: KERTÉSZ ÁKOS

Kiadó: Fapadoskönyv

Megjelenés: 2015. április 01.
ISBN: 9789633746387

Olvasni online Családi ház manzárddal könyv ingyen

comments powered by Disqus