Don Juan éjszakája

May 22, 2019

Karinthy Ferenc - Don Juan éjszakája

Letölteni Don Juan éjszakája könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és docx

A Don Juan éjszakája1943-ban került az olvasók elé. Azzal a szertelen, nyughatatlan művészéletmóddal számolt le, amelyet az apai példa mutatott, illetve gondtalan ifjúságában maga is követett. Ezt az állandó nyugtalanságot képviseli a regény mitikus hőse, az ördöggel cimboráló lovag, aki országokon és korszakokon átszáguldva mindig a teljesebb gyönyört keresi. Don Juan a kötődést nem ismerő szabadság, a feltétlen életöröm hőse, vele szemben a megfontolt és szorgalmas Bartalomeus képviseli a könyvtárba húzódó tudós életmódjának értékeit: ,,Lám, én korántsem vagyok zseniális, és ugyan ki merné a tehetségemet összehasonlítani az Önével. S mit tettem mégis? Mint a hangya, gyűjtögettem a hitvány kis magokat és örült a lelkem, ha eggyel gyarapodott céduláim száma. Tudom, uram, beleszagolt Ön is mindenbe, de egykettőre meg is unta, csakúgy, mint a nőket. Mindenhez konyít egy keveset, semmihez sem ért. Én, uram, amivel foglalkoztam, igazán foglalkoztam, s bár minden érdekelt, ami hozzátartozott tanulmányaimhoz, mindig el tudtam merülni az egybe, amibe kellett." Ez az érvelés rejtett polémia volt az apai örökséggel és az ifjúság bohém kalandjaival; a fiatal Karinthy Ferenc nem ,,konyítani akart mindenhez", hanem ,,érteni egyhez". Ezért gyarapította ő is cédulagyűjteményét, s merült bele tudós tanulmányaiba. A vonzódással, amelyet Don Juan nyughatatlansága iránt érzett, mégsem tudott teljesen leszámolni; fantasztikus mozzanatokban gazdag, ironikus szellemű regénye erről a vonzalomról is tanúskodik.

Don Juan éjszakája

Könyv adatok
Cím: Don Juan éjszakája

Szerző: Karinthy Ferenc

Kiadó: Digitalbooks.hu

Megjelenés: 2014. február 19.
ISBN: 9789638926685

Olvasni online Don Juan éjszakája könyv ingyen

comments powered by Disqus