Görög-római mythologia
May 22, 2019
Letölteni Görög-római mythologia könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és docx
Csiky Gergely (1842-1891) a 19. század, de teljes magyar literatúránk egyik legjelentősebb drámaírója, műfordító, a Kisfaludy Társaság másodtitkára, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagja volt. Előszeretettel foglalkozott római és görög klasszikusok munkáival. 1879-ben Párizsba utazott, hogy az ottani színjátszást tanulmányozhassa. Innentől érezhető művein a francia tézisdráma hatása, valamint színműírói technikájának átalakulása. Drámai munkáit a kor nyugatos felfogása szerint nemesítő és szórakoztató céllal írta. Sok tekintetben a 20. századi színpadi szerzőink (Bródy Sándor, Szomory Dezső, Herczeg Ferenc, Molnár Ferenc) előfutára lett. A jelen műve a magyar művelődéstörténet páratlan alkotása, benne összefoglaló képet nyújt a görög és római mitológia szereplőiről, s miközben az istenek történetét közérthetően meséli újra, kitekintünk az egyiptomi, a szláv és a germán mitológia aspektusaira is, valamint az egyes mondakörök közötti kapcsolatra. A gazdagon illusztrált kötetet bátran ajánljuk az ifjabb olvasóknak is, akik csak most ismerkednek az ókori mondakörök bámulatos világával.Görög-római mythologia
Könyv adatok
Cím: Görög-római mythologia
Szerző: Csiky Gergely
Kiadó: Tarandus Kiadó
Megjelenés: 2012. június 25.
ISBN: 978-615-5180-77-4