A csodák logikája
May 22, 2019
Letölteni A csodák logikája könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és docx
A kiszámíthatatlan tudománya. Mérő László szerint is vannak csodák: pozitívak és negatívak egyaránt. Ezek a csodák a megszokott csodákkal szemben megmagyarázhatóak, mégpedig a kiszámíthatatlan tudományával, forrásvidéküket pedig a gödeli gondolat segítségével találhatjuk meg.A mai matematika segítségével a szerző elmagyarázza, hogyan működnek a világi csodák, és miképpen hozzák létre a ,,gazdag szemétdomb" mechanizmusát, amelynek segítségével a pozitív csodák folyamatos fejlődést eredményeznek, és ugyanakkor újra és újra talpra tudunk állni a negatív csodák által okozott válságok után. Így elkerülhetjük, hogy a negatív csodák végzetesen ártsanak nekünk, illetve kihasználhatjuk a pozitívakat. Aki hallani sem akar matematikáról, de kíváncsi a világi csodák természetére, az nyugodtan átugorhatja a matekos részeket. Így is meg lehet érteni a könyv mondanivalóját, de úgy mélyebben, ha látjuk a háttérben meghúzódó matematikai megfontolásokat is, amelyeket a szerző képletek nélkül, tisztán csak a gondolatokra koncentrálva mutat be.A csodák logikája
Könyv adatok
Cím: A csodák logikája
Szerző: MÉRŐ LÁSZLÓ
Kiadó: Tericum Kiadó Kft.
Megjelenés: 2015. március 02.
ISBN: 9786155285523
Olvasni online A csodák logikája könyv ingyen

Mérő László (Budapest, 1949. december 11. –) magyar matematikus, publicista, pszichológus, az ELTE Gazdaságpszichológiai szakcsoportjának egyetemi tanára. Elsősorban ismeretterjesztő könyveiről ismert.
1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. III. díjat nyert az 1968-ban Moszkvában megrendezett X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián. 1974-ben végzett az ELTE matematikus szakán. 1979-ben megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa fokozatot.
1984-ig a SZTAKI-nál dolgozott, ahol eleinte képfeldolgozással foglalkozott, majd érdeklődése egyre inkább a mesterséges intelligencia felé fordult. Heurisztikus keresőeljárásokkal kapcsolatos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta.
1984-től 2005-ig az ELTE Kísérleti Pszichológia Tanszékén tanított matematikai, logikai, pszichológiai, és játékelméleti tárgyakat. Első könyve, az Észjárások 1989-ben jelent meg, ekkor indult el sikeres könyveinek sorozata itthon és külföldön is. 2000-ben habilitált a pszichológia tudományágban (pszichológiai egyetemi végzettsége nincs). 2005 óta az ELTE Gazdaságpszichológiai szakcsoportjának egyetemi tanára.
1987-ben számítógépes játékokat gyártó céget alapított, amely sikeres játékokat készített amerikai, japán és európai megrendelőknek. Több döntéselőkészítéssel és marketinggel foglalkozó cég tanácsadója.
Fia, Mérő Csaba tízszeres magyar góbajnok, a legjobb európai gójátékosok között tartják számon. Lánya, Mérő Vera színésznő.