Hürrem, Szulejmán asszonya
May 22, 2019
Letölteni Hürrem, Szulejmán asszonya könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és docx
A lebilincselő első kötet, a Hürrem, Szulejmán ágyasa után végre itt a folytatás, melynek érdekessége nem csak abban rejlik, hogy magával repíti az olvasót a 16. századi Oszmán Birodalomba, hanem abban is, ahogyan ezt teszi: színesen ábrázolja az akkori életet, megismerhetjük a palota és a hárem birodalomformáló szerepét. Ebben a kötetben felgyorsulnak az események. Izgalmakból, intrikákból és szerelemből ezúttal sem lesz hiány, de a visszaemlékezések helyett most a jelen események sodró lendülete ragadja magával az olvasót, s valóban veszedelmes évek következnek. Hürrem, célját elérve Szulejmán felesége lesz, azonban továbbra sem nyugodhat meg. Családja gyarapodásával egy időben igyekszik megerősíteni befolyását a palotában, amelynek ezernyi suttogás tölti be minden egyes sarkát - mindegyik külön-külön halálos veszélyt rejt számára, különösen a birodalom második embere, a ravasz Ibrahim pasa, és féltékeny riválisa, Gülbahar személyében. Két nő halálos féltékenységének és vetélkedésének története ez, akik mindent elkövetnek annak érdekében, hogy saját fiaikat jutassák a birodalom trónjára. Közben több külföldi hadjáratnak, számtalan tragédiának és örömteli eseménynek lehetünk tanúi. Hogyan végződik majd Hürrem sorsa, eléri-e azt, amire az életénél is jobban vágyik? A szerelem tényleg mindent legyőz? Ki a barát és ki az ellenség? Ebben a könyvben minden kérdésünkre választ kapunk. Nem csupán a népszerű TV sorozat rajongóit, hanem minden olvasót magával ragad majd Hürrem, története, aki az ismeretlenből érkezve elvarázsolta kora egyik legbefolyásosabb uralkodóját, majd nevét a maga erejéből halhatatlanná tette.Hürrem, Szulejmán asszonya
Könyv adatok
Cím: Hürrem, Szulejmán asszonya
Szerző: Demet Altinyeleklioglu
Kiadó: Trivium Kiadó Kft.
Sorozat: Szulejmán sorozat
Megjelenés: 2015. december 17.
ISBN: 9786155334450
Olvasni online Hürrem, Szulejmán asszonya könyv ingyen

Demet Altınyeleklioğlu (1955. február 13. - )
Ankarában született. A TED Ankara Kollégium után az Ankara Egyetem Politikai Tudományok szakán végzett. A Hacettepe Egyetemen folytatott posztgraduális tanulmányai során a Nevelési Kommunikációt kutatta. 1980 óta a Török Rádió és Televíziótársaságnál (TRT) számtalan program produkcióján tevékenykedett. Több különböző vezetői pozícióban is dolgozott. Számos regényt lefordított és jelenleg is foglalkozik fordítással. A Hürrem, Szulejmán ágyasával azonnal hatalmas olvasóközönségre tett szert.