Az ötlábú bárány

May 22, 2019

Eörsi István - Az ötlábú bárány

Letölteni Az ötlábú bárány könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és docx

,,Ez az erdélyi falu az újdonságok tárházát tárta ki előttem. Itt ettem először valódi kürtőskalácsot, sőt a varázslatos technológiát is megcsodálhattam, ahogy a művészi gonddal dorongra tekert tészta a kemence izzó ölébe nyomul. Kis szobában ültek este a lányok, legalább negyvenen, egy öregasszony felügyelete alatt, és dalolva fonták szalmából a kalapot, ujjaik eleven kötőtűkként cikáztak. Egy másik házban bált is láttam, persze viseletben, fantasztikus lendületű, szenvedélyű és kultúrájú kavargást. Hagyomány szabta meg a táncrendet, ahogy a figurákat, a gesztusokat, a mosolyokat is szilaj hagyomány szabályozta. Ismertem már színpadról ezeket a lépéseket és mozdulatokat, ezt a képtelen fizikai és ritmikai bravúrt, de eddig legfeljebb teljesítményként csodáltam, mint Velence utcáit, a soha-vissza-nem-térő múlt káprázatos kövületeit. A nézőtérről, városi világból, városi aggyal és szívvel, hazugnak éreztem, számítón romantikusnak mindazt, ami előttem kavargott: mintha ál-bölényeket hajtottak volna a fizető vadász kötelességszerűen káprázó szeme elé. Itt azonban, ebben a faluban, ebben a bálban nem jutott a táncosok eszébe, hogy művészetet produkálnak, nem élték át, hogy az idő végvári vitézei ők, jól érezték magukat a megszokott ruhában, hagyományban, a megszokott zene forgószelében."(Részlet a Vilmos c. írásból)

Az ötlábú bárány

Könyv adatok
Cím: Az ötlábú bárány

Szerző: Eörsi István

Kiadó: Fapadoskönyv

Megjelenés: 2015. március 31.
ISBN: 9789633448489

Olvasni online Az ötlábú bárány könyv ingyen

comments powered by Disqus