Erdélyi fejedelmek

May 22, 2019

Sebestyén Mihály - Erdélyi fejedelmek

Letölteni Erdélyi fejedelmek könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és docx

"Erdély, mint ősi magyar tartomány már az Árpád-korban is megkülönböztetett, némileg elkülönülő területként létezett, és egészen 1541-ig a Magyar Királyság keleti részét alkotta. Erdély élén a magyar király által kinevezett vajdák álltak, akik méltóságuk megszerzésével az ország főméltóságainak, más néven zászlósurainak sorába emelkedtek.
A Magyar Királyság 1541. augusztus 29-én három részre szakadt: a Tiszántúl és Erdély önállósodott, ebből alakult ki az Erdélyi Fejedelemség.
A jelzett időszakban Erdélynek húsz fejedelme volt. Sebestyén Mihály arra vállalkozott, hogy a hiteles dokumentumok feldolgozásával a lehető legtárgyilagosabban, legszemléltetőbben, valamennyi, a történelmet kedvelő érdeklődő számára olvasmányosan bemutassa, hogyan működött a fejedelemség egy-egy vezetője korában, hogyan érvényesült a kor biztosította körülmények között a függetlenség, hogyan fejlődött a társadalom, a tudomány és a kultúra ebben a többségében magyarok lakta régióban, hogyan érvényesültek a különböző nemzetek együtt és egymás mellett élésének feltételei.
A kötetet történelmi arcképcsarnokként is felfoghatjuk, a tíz éven felüli valamennyi korosztály számára tanulságos és olvasmányos ismeretterjesztő mű.
"

Erdélyi fejedelmek

Könyv adatok
Cím: Erdélyi fejedelmek

Szerző: Sebestyén Mihály

Kiadó: Mentor Kiadó

Megjelenés: 2018. szeptember 19.
ISBN: 9786068861241

Olvasni online Erdélyi fejedelmek könyv ingyen

comments powered by Disqus