Halál Jeruzsálemben
May 22, 2019
Letölteni Halál Jeruzsálemben könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és docx
1948 szeptemberében cionista gerillák meggyilkolták Folke Bernadotte svéd grófot, a svéd királyi család tagját, a II. világháború több embermentő akciójának szervezőjét, akit az ENSZ békeközvetítőnek küldött ki Palesztinába azzal a céllal, hogy békés megállapodást készítsen elő a harcban álló arab országok és a nemrég alakult Izrael állama között.A gyilkosságot végrehajtó Lehi (közismertebb nevén Stern) csoport tagjai és vezetője, Yitzhak Samir, későbbi izraeli miniszterelnök, attól tartottak, hogy Bernadotte tervei erősen megcsonkítanák Izrael területét és nemzetközi várossá tennék Jeruzsálemet, miközben ők a Jordán folyó mindkét partját birtokló, bibliai méretű nagy állam létrehozásáról álmodtak, és a cionista ügy árulóinak tekintették új államuk olyan mérsékelt vezetőit is, mint David Ben-Gurion és Golda Meir.
Kati Marton angolul 1994-ben megjelent könyvében regényszerűen izgalmas módon mondja el a történetet, melynek forrásanyagát levéltárakból, történeti munkákból és nem utolsó sorban a 90-es évek elején még élő tanúkkal folytatott interjúiból merítette.
Az oknyomozó újságírói módszerekkel feltárt történet nemcsak tanulságos és fájdalmasan aktuális ma is, hanem segít feltárni és megérteni a közel-keleti konfliktus mélyebb gyökereit és a mindenkori politikai terrorizmus idealizmusát és - végső soron mindig terméketlen - kegyetlenségét.
Halál Jeruzsálemben
Könyv adatok
Cím: Halál Jeruzsálemben
Szerző: Kati Marton
Kiadó: Corvina Kiadó
Oldalszám: 312 oldal
Megjelenés: 2011. március 07.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789631359848
Méret: 238 mm x 165
Olvasni online Halál Jeruzsálemben könyv ingyen

KATI MARTON magyar származású amerikai író és újságíró. Rádió- és tévériporterként, valamint a The New Yorker, az Atlantic Monthly, a The Times of London, a The Washington Post, a The Wall Street Journal és a Newsweek munkatársaként számos szakmai elismerést és díjat kapott, a Titkos hatalom című könyve felkerült a The New York Times bestseller-listájára. Első könyve egy Wallenberg-életrajz volt, de Egy amerikai asszony című regényével szépíróként is bemutatkozott már. Jelentős emberi jogi tevékenységet fejt ki egy nők és leányok jogait védő nemzetközi szervezet élén, s 2001 óta a háborús zónákban élő gyermekeket gondozó ENSZ szervezetnek is munkatársa. 2008-ban Pro Cultura Hungarica díjat kapott, 2009-ben pedig ő volt az „Extremely Hungary – Csordultig magyar" címet viselő, New York-i és washingtoni magyar kulturális évad védnöke.
Kati Marton két gyermek – egy fiú és egy leány – édesanyja, New York-ban él, férje a nemrég elhunyt Richard Holbrooke, az ismert amerikai diplomata volt.
A Corvina kiadásában magyarul megjelent művei:Kilenc magyar – aki világgá ment és megváltoztatta a világot (2008), Titkos hatalom – avagy amikor az elnök felesége beleszól a történelembe (2009), A nép ellenségei – Családom regénye (2010), Halál Jeruzsálemben (2011)
Kati Marton két gyermek – egy fiú és egy leány – édesanyja, New York-ban él, férje a nemrég elhunyt Richard Holbrooke, az ismert amerikai diplomata volt.
A Corvina kiadásában magyarul megjelent művei:Kilenc magyar – aki világgá ment és megváltoztatta a világot (2008), Titkos hatalom – avagy amikor az elnök felesége beleszól a történelembe (2009), A nép ellenségei – Családom regénye (2010), Halál Jeruzsálemben (2011)