Hanem csak egy szóval mondd
May 22, 2019
Letölteni Hanem csak egy szóval mondd könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és docx
"Ha még elmondhatnám, mi most szakadt rám!Ölelném azt is, kit nem ismerek,
s kíváncsian s féltőn megsimogatnám
a tárgyak arcát, mint egy kisgyerek,
aztán versbe gereblyézném a csendet,
a kibonthatatlant kibontani…
Köszörülném a torkom. Úgy szeretlek.
Ki tudja, hol fogom elmondani."
(Szőnyi Ferenc: Curriculum vitae. Egy héttel a nagyműtét előtt)
A műítészek költőként Szőnyi Ferenc legfőbb erényének formaérzékét és képi képzeletét tartották, s ha még messzebb szeretnénk jutni a versek hatásától, bravúros nyelvi tehetségét is említhetnénk. Különös mélységet kapnak a jelen kötetben megjelent versek: kiadónk négy nappal elvesztette az idővel folytatott versenyt, és a költő már nem láthatta legújabb, utolsó kötetét. Verseiben most lett annyira igaz, "A külső és belső pusztulás állandó fenyegetése - Ahogy Lator László írta Szőnyi Ferenc verseiről -, mintha egy korszerű apokalipszis cserepei volnának."
Mint a Bori notesz, a Hanem csak egy szóval mondd is csak egy verseskötet - igaz, örvényként magába szippantó, megrázó, katartikus.
Hanem csak egy szóval mondd
Könyv adatok
Cím: Hanem csak egy szóval mondd
Szerző: Szőnyi Ferenc
Kiadó: Gondolat Kiadó
Oldalszám: 62 oldal
Megjelenés: 2017. április 24.
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789636937546