ISTEN VELEM

May 22, 2019

John Lukacs - ISTEN VELEM

Letölteni ISTEN VELEM könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és docx

Az Isten velem rendhagyó történész rendhagyó önéletrajzának – pontosabban öntörténetének, szellemrajzának –, az Egy eredendő bűnös vallomásai -nak második, befejező kötete. Fő témája, hogy milyen gondolatok élnek abban az emberben, aki tudja, hogy egy nagy korszaknak, a nyugati civilizáció polgári korszakának a végén, sőt már azon túl él.

Aki látja fogadott hazájában, az Amerikai Egyesült Államokban a „fejlődésbe” és „haladásba” vetett hit következményeit, melyek közvetlen környezetét is veszélyeztetik, s akit szülőhazájához már nem fűznek rokoni, régi baráti szálak, és hosszú élete során már két feleségét vesztette el…

De: „lehetne rosszabb is”, mondja megannyi veszteségét, fájdalmát, aggodalmát számbavéve. Mert otthon, a maga megteremtett Árkádiájában, saját kis paradicsomában, polgári miliőjében még most is boldog tud lenni. Mert Magyarországon még édes-bús emlékeket ébreszt benne a múlt megannyi maradványa; vannak új, fiatal barátai; és könyvei révén nagy megbecsülésnek örvend.

Rendhagyó John Lukacs önéletrajza, mert nemcsak életének eseményeire emlékezik, hanem összefoglalja személyes filozófiáját is: egy utolsó kísérletet tesz arra, hogy végső, kikristályosodott formába öntse az emberi, történelmi és fizikai tudásra vonatkozó radikális felismeréseit.

A könyv így különlegesen széles szellemi ívet jár be: az ember világegyetemben elfoglalt helyétől jut el a szerző életének legszemélyesebb mozzanataiig, házasságai, szerelmei történetéig, s a hit nyújtotta vigaszig.

ISTEN VELEM

Könyv adatok
Cím: ISTEN VELEM

Szerző: John Lukacs

Kiadó: KÖNYVBAZÁR (EURÓPA KIADÓ)

Sorozat: Lukács
Oldalszám: 156 oldal
Megjelenés: 2009. június 05.
Kötés: Kötött
ISBN: 9789630787390
Méret: 197 mm x 142 mm x 15 mm

Olvasni online ISTEN VELEM könyv ingyen

comments powered by Disqus