PLATÓN BENÉZ AZ ABLAKON - VERSEK, 1954-2004

May 22, 2019

BERTÓK LÁSZLÓ - PLATÓN BENÉZ AZ ABLAKON - VERSEK, 1954-2004

Letölteni PLATÓN BENÉZ AZ ABLAKON - VERSEK, 1954-2004 könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és docx

Bertók László hetvenedik születésnapjára jelenik meg az "összes verseket" tartalmazó kötet, amelynek első részében a költő által "hosszúra nyúlt első pályaszakasznak" nevezett évek válogatott termését, a Hóból a lábnyom és A kettészakadt villamos című kötetek verseit olvashatjuk. A költő vallomása szerint ezekből a versekből kiderül, hogy "mit csináltam és hogyan ötvenéves koromig."

Ez előtt a ciklus előtt található három olyan korai, "börtönjárt" vers is, amelyek még soha nem jelentek meg verseskötetben, s amelyekért 1955-ben nyolc hónapi börtönre, a közügyektől három évi eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra ítélték a költőt.

A második rész a kilenc éven át íródott, a Három az ötödiken című kötetben megjelent szonetteket tartalmazza, míg az utolsó ciklusban az 1995 után megjelent publikált újabb kötet, köztük a Valahol, valami és a Háromkák versei, főként szabadversek, prózaversek és "háromkák" kaptak helyet.
"A hetvenedik év könyve" a költő 1983-tól írt, kötetben megjelent valamennyi versét tartalmazza.

PLATÓN BENÉZ AZ ABLAKON - VERSEK, 1954-2004

Könyv adatok
Cím: PLATÓN BENÉZ AZ ABLAKON - VERSEK, 1954-2004

Szerző: BERTÓK LÁSZLÓ

Kiadó: Magvető Kiadó

Oldalszám: 660 oldal
Megjelenés: 2005. január 01.
Kötés: Cérnafűzött
ISBN: 9631424774

Olvasni online PLATÓN BENÉZ AZ ABLAKON - VERSEK, 1954-2004 könyv ingyen

1935. december 6-án született Vésén, Somogyban. Író, költő. Egyetemre nem vették föl, így 1955-ben postai tisztviselő lett Marcaliban. 1955-ben verseiért államellenes izgatás vádjával börtönbe került. 1959 és 1963 között elvégezte a pécsi tanárképző főiskola magyar–történelem szakát, 1970 és 1973 között a budapesti ELTE könyvtáros szakát. Pécsen él.

Első versei 1953-ban jelentek meg a pécsi Dunántúl című folyóiratban. Későn, 1972-ben jelent meg első önálló verseskötete, a Fák felvonulása. Második önálló kötetére, az Emlékek választására (1978) is sokáig kellett várnia. A Tárgyak ideje (1981) óta azonban kötetei folyamatosan jelennek meg. Hetvenedik születésnapjára (2005) összegyűjtött verseit Platón benéz az ablakon. Versek 1954–2004 címmel adta közre a Magvető. Azóta jelentkezett újabb költeményekkel, 2007-ben publikálta ezeket a Hangyák vonulnak című kötetében.

A Magvető Kiadónál megjelent művei
Lengő fényhidak (1964), Fák felvonulása (1972), Emlékek választása (1978), Tárgyak ideje (1981), Ágakból gyökér (1984), Hóból a lábnyom (1985), A kettészakadt villamos (1987), Három az ötödiken – 243 szonett (1995), Dongó a szobában (1998), Februári kés (2000), Valahol, valami (2003), Háromkák (2004), Platón benéz az ablakon (2005), Hangyák vonulnak (2007), Pénteken vasárnap (2010)

Díjai
Radnóti-díj (1973), József Attila-díj (1982), Janus Pannonius-díj (1983), Az Év Könyve Díj (1986), Graves-díj (1989), Déry Tibor-jutalom (1990), Szinnyei Júlia-emlékdíj (1991), MSZOSZ-díj (1991), Kortárs-díj, Weöres Sándor-díj (1993), a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1995), Pro civitate Pécs (1995), a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-díj (1997), Kossuth-díj (2004), Artisjus Irodalmi Díj (2008), Pécs Város Díszpolgára (2008)
comments powered by Disqus