Hetedik bosszúja

May 22, 2019

Pittacus Lore - Hetedik bosszúja

Letölteni Hetedik bosszúja könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és docx

Tartalom: A Lorieni Krónikák ötödik könyve - A Negyedik, A Hatok hatalma, a Kilencedik titka és az Ötödik csapdája folytatása. ÁRULÓ FÉRKŐZÖTT KÖZÉNK. TETTÉÉRT BŰNHŐDNIE KELL… Azt hitték, a legrosszabbon már túl vannak. Egy bő évtized elteltével végre megtalálták egymást. Sorra tárultak fel a múlt titkai. Gyakoroltak, napról napra erősebbek lettek. Már-már boldogok voltak együtt. Legszörnyűbb rémálmukban sem képzelték volna, hogy ellenségeik egyiküket ellenük fordíthatják. A Védőket súlyos veszteség érte, amikor Ötödik elárulta őket. Elveszítették Nyolcadikat, Ella pedig a mogadoriak fogságába esett. A csapat bármit megtenne, hogy Nyolcadik ismét velük legyen, de hiába. Így aztán minden erejüket arra fordítják, hogy leszámoljanak a mogokkal, akik elől egész életükben bujkálniuk kellett. Ennek most vége. John Chicagóban meglepő szövetségesre tett szert, akinek révén feltárulhatnak az ellenség gyengéi. Ám hamarosan félelmetes titokra derítenek fényt. Mindeközben a többiek bosszúra szomjazva üldözik az árulót, Ella pedig különös rejtély nyomára bukkan a mogadori hajón. A Védők csapata szétszóródott, de legyőzni nem sikerült őket. Amíg akár csak egy is él közülük, a Földért folytatott küzdelem még nem vesztett csata! Talán éppen most sétálunk el melletted. Talán ebben a pillanatban is figyelünk. Talán veled egy városban lakunk. Köztetek élünk. Eljött a nap, amikor egymásra találtunk. Szembeszálltunk közös ellenségünkkel. Áruló férkőzött közénk, de megmenekültünk.Ha elbuktunk volna, mindennek vége lenne. Továbbra is vadásznak ránk. Újra megküzdünk velük. Kíméletlenül bosszút állunk.







Hetedik bosszúja

Könyv adatok
Cím: Hetedik bosszúja

Szerző: Pittacus Lore

Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó

Megjelenés: 2014. december 11.
Kötés: Fűzött
ISBN: 9789632663913

Olvasni online Hetedik bosszúja könyv ingyen

comments powered by Disqus