Bánom, hogy a szolgád voltam

May 22, 2019

Jónás Tamás - Bánom, hogy a szolgád voltam

Letölteni Bánom, hogy a szolgád voltam könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és docx

A kötetben olvasható novellák, elbeszélések, történetek mintha felnőttekhez szóló mesék lennének. Kezdetben a hős megpróbáltatásai pozitív irányba váltanak, csoda ugyan nem történik, de az emberiesség mégis sorsfordító erőként képes működni, a lopással gyanúsított cigányasszonyról végül kiderül, hogy becsületes, a vándorcigányról, hogy segítőkészebb a többieknél, a villany kikapcsolására kivezényelt szerelőről, hogy emberséges. Mesei világként érzékeljük az etikai normák pozitív működését ebben a szociális mélyvilágban, pedig csak az történik ezekben a novellákban, aminek a valóságban is történnie kellene. A posztmodern (szöveg)világot megelőző elbeszélői hangot idéző, tömör és csattanós elbeszélések adott szociokulturális miliőjét a folytatásban, miként a könyvben előrehaladunk, a mitikus erők munkálkodásának terepéig vezeti vissza a huszadik századot jelentő jelen és a mitologémák ős-dualisztikus, vagy egyenesen manicheista megnyilatkozásának megjelenítésében. Itt már nem idegenkedik a csodától, Jézus megjelenik a faluban, a névtelen Gonosz törekszik világhatalomra. Itt már nem babonáról, folklórról, szokásrendről beszél az elbeszélő, hanem jóról és rosszról, a világot és a világban élő embereket mozgató princípiumokról. A történetekben nincs leírás, csak monológ, szinte szünetmentes a jelzőtlen mesélés, csak, mint az élőbeszédben az időben kissé előre vagy hátraugró narráció, aminek berekesztése visszafelé is értelmezi az elbeszélést: a fiú, akiből ki akarták űzni a Gonoszt, azután meséli el különös kalandjainak sorát, miután közlekedési balesetben meghalt, teste elégett (És mikor eltelik az ezer esztendő). Ha Jónás Tamás ráhajtott volna, kerek horror-történetet is írhatott volna ebből a meséből, amit Stephen King is megirigyelne.

Bánom, hogy a szolgád voltam

Könyv adatok
Cím: Bánom, hogy a szolgád voltam

Szerző: Jónás Tamás

Kiadó: Fapadoskönyv

Megjelenés: 2012. április 24.
ISBN: 9789633745007

Olvasni online Bánom, hogy a szolgád voltam könyv ingyen

1973-ban, Ózdon született. Költő, író, újságíró, a Rádió C elnevezésű, magyarországi roma rádió műsorvezetője, a www.dokk.hu internetes oldal szerkesztője. Az érettségi után informatikát, filozófiát, magyart hallgatott főiskolákon, egyetemeken.

Így vall saját magáról: „Mindaz, amit el tudok mondani magamról, úgy érzem, nem lényeges. Pedig tudom, hogy az. Szeretném azt hinni, hogy időtlenségben és ténytelenségben élek, nem ott, ahol a dolgok történnek. Van ugyan pár dolog, amit lényegesnek mondhatnánk, de azokat képtelenség leírni. Amit képes vagyok: ózdi kórházban születtem. Sokak szerint cigány vagyok, s mivel a sokak között ott van anyám és apám is, muszáj ezt a tényt elfogadnom. Nem szeretek cigány lenni, mert olyan, mint egy gyógyíthatatlan betegség. Amikor verset írok vagy költészetet csinálok, ideg-óráig sikerül erről a géntényről megfeledkeznem. Úgy érzem, műveletlen és izgága vagyok. Mindkettő hasznos dolog. Amikor az emberek magukról írnak, általában a sikereiket emlegetik. Én nem érzem magam azonosnak a sikereimmel. Van viszont két kudarcom, azokra büszke vagyok, mindkettő fiú. Irigylem is őket, mert ők úgy tudnak szeretni, ahogy én szerettem volna egész életemben. Úgy érzem, a világ a szeretet története. És meggyőződésem, hogy az emberi szerelem az isteni szeretet előjátéka. Abban pedig halálbiztos vagyok, hogy Isten történet.”Elbeszélései és versei 2006-ban (Als ich noch Zigeuner war) és 2008-ban (35) jelentek meg német nyelven.

A Magvető Kiadónál megjelent műveiŐ (2003), Apáimnak, fiaimnak (2005), Kiszámítható józanság (2006), Önkéntes vak (2008)

Díjai
Arany János alkotói ösztöndíj (2000), Soros alkotói ösztöndíj (2001), Herder-ösztöndíj (Esterházy Péter javaslatára, 2002), Nizzai Kavics Díj (2003), Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2005), Artisjus Irodalmi Díj (2006), Katona József drámaírói ösztöndíj (2006), Writers in Residens alkotói ösztöndíj (2006), NKA alkotói ösztöndíj( 2007, 2009), Zelk Zoltán-díj (2008), Aegon Művészeti Díj (2009)
comments powered by Disqus