Babilon hamvai

May 22, 2019

James S. A. Corey - Babilon hamvai

Letölteni Babilon hamvai könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és docx

A HAMVAKBÓL ÚJ ÉLET FAKAD. Az Öv nemzedékek óta érlelődő forradalma kitört. Milliók haltak meg, az őrült álom vérbe borította az egész naprendszert. A Szabad Hadiflotta - az övbéliek erőszakos csoportja - miután bénító csapást mért a Földre, kalózkodásba és totális háborúba kezd a külső bolygók térségében. Az idegenek gyűrűkapuján túli ezernyi új világ felé tartó gyarmatosító hajók könnyű prédának számítanak, és immár egyetlen szervezett hadiflotta sem maradt, amely védelmet nyújthatna nekik. James Holden és a Rocinante legénysége mindenki másnál jobban ismeri az új katonai-politikai szervezet erősségeit és gyengeségeit. A fegyverzeti és létszámfölényben lévő lázadók ellen a meggyengült, egykori nagyhatalmak kétségbeesésükben őket kérik fel a küldetésre, amelynek célja, hogy eljussanak a kapuhálózat közepét elfoglaló Medina Állomásra. Az újonnan kötött szövetségek azonban ugyanolyan ingatagok, akár a régiek, a hatalomért folyó küzdelem pedig még csak most kezdődött. A növekvő káosz közepette az idegenek titkaival is szembe kell nézni. A kalózflották, a zendülés és az árulás könnyen lehet, hogy csak a kisebbik gondot jelenti majd a Rocinante számára.

Babilon hamvai

Könyv adatok
Cím: Babilon hamvai

Szerző: James S. A. Corey

Kiadó: Fumax Kiadó

Megjelenés: 2017. június 21.
ISBN: 9789634700029

Olvasni online Babilon hamvai könyv ingyen

A James S. A. Corey álnév, két írót rejt: Daniel Abraham, az egyik legismertebb újhullámos fantasy író angol nyelvterületen, még George R. R. Martinnal is írt közös regényt, illetve a Martin könyveiből készülő képregényeket ő szokta adaptálni, köztük a Trónok harca képregényt is. A másik író pedig Ty Franck, aki George R. R. Martin asszisztense.
comments powered by Disqus